Nyitólap  /  Blog  /  Itthon történt  /  Party

Party

2010.12.14.

Nem írtam a múlt hét végén, mivel péntektől vasárnapig Egerben voltunk évvégi záró bulin.
A Hotel Villavölgy **** ideális helyszín volt. Pénteken megérkezésünk után Ildi tartott egy egri városnézést: vár, Liceum, főszékesegyház, sétáló utca, Dobó tér... Hideg volt, de megszakítottuk a sétákat időnként ezzel-azzal; cukrászdai sütizés, forralt borozás... Este játszottunk. Hagyomány nálunk, hogy ilyen összejöveteleken játszunk. Ebben szerepet játszik az, hogy én is imádok mindenfajta játékot. Az idei különleges volt abból kifolyólag, hogy eddig mindig én  vezettem a játékot, most én is csapattag voltam, úgy mint Ildi is. A két fiunk Szabolcs és Bence volt a játékmester és a zsűri. Három 6 fős csapat volt. Milyen játékok voltak? Pl. az első játék az volt, hogy a PROKO TRAVEL betűiből ki kellett rakni egy értelmes magyar szót. Egy betűt többször is lehetett használni. A mi csapatunk szava volt a leghosszabb: poroltótraktor. Nem mondom, hogy minden nap használatos kifejezés, de elfogadta a zsűri. Volt olyan játék, hogy a játékvezető mondott valamit és annak az ellenkezőjét kellett csinálni: állj fel - ülj le, emeld a lábad - emeld a kezed ... No ebben piszok gyorsan kiestem. Összegezve a nyolc játék végén a mi csapatunk nyerte az 1. díjat. Szóval korrekt eredmény született - legalább is az én csapatom szerint.



Szombat délelőtt először elkészítettük a csapatképet a prosiba (minden évben új képet teszünk be a katalógusba), majd ezt követte az évértékelés. Nem akarom hosszan elemezni itt az évet, mivel ez azért csak belső dolog, de annyi publikus, hogy jó évünk volt. A cég életében a 2. legjobb év. Különösen jól teljesített Szeged, Budapest és Makó. Elfogadhatóan Kiskunhalas. A vártnál gyengébben Békéscsaba és Kaposvár. Projektoros táblázatokon elemeztük a teljesítményeket összehasonlítva az irodákat egymáshoz és az elmúlt évekhez.



Ezt követően jöttek a sorsolások. Kisorsoltuk a véleménynyilvánító lapok beküldői közül az 1-3. helyezettet. Annyit előzetesen, hogy az 1. szegedi, a 2. debreceni, a 3. budapesti lett. A pontos neveket majd akkor hozzuk nyilvánossá, amikor küldjük a prospektusokat és abban a kísérő leveleket. Már előre szeretném jelezni, amit ebben a levélben is leírunk, hogy aki kért, annak személyre szólóan küldünk katalógust, de kérjük továbbra is abban az irodában, partnernél jelentkezzen ahol eddig szokott.
Még egy döntés volt a megbeszélés végén. Krisztián a több mint 800 beérkezett fotópályázatos képből 2 kolléganővel egyeztetve kiválasztott 34 fotót, a legjobbakat. Ebből szavaztunk (3 forduló volt) a legjobbakra. Az 1. helyezett egy mostar-i kép lett a 2. egy Pont de Gard-os a 3. legyen meglepetés. Természetesen ezekkel találkozni fognak a 2011-es katalógusban. Ezen kívűl is elképzelhető, hogy kerül be fotó a beküldött képekből a katalógusba, de sajnos csak ez a három nyert.
Szombat délután wellness, pihenés és beszélgetés volt majd borkóstoló és nagy bánatomra a lányok megszavazták az X faktor nézést. Számomra nem jön be... Vasárnap délelőtt séta a havas Szépasszonyvölgyben, aki nem vezetett annak borkóstolás majd ebéd és hazautazás. Kellemes 3 napot töltöttünk együtt. Mindig megállapítjuk, hogy jó volna még gyakrabban összejönni, de nehéz az egyeztetés és nagyok a távolságok.
Következő blogomban ismét a 2011-ről szólok, melyet nagy elánnal készítünk elő napi 8 -10 órában.

Vissza