Fotópályázat

2013.12.27.

Szokás szerint idén is megtartottuk a fotópályázat nyerteseinek kiválasztását. Érdekes helyzet alakult ki. Az egyik fotós képsorozata olyan magas szintű volt, hogy kiemeltük a többiek közül, mert a három díjból min. 2-t oda lehetett volna adni neki.Az egyik képe olyan szintű, hogy mindenki azonnal első helyre jelölte, úgy hogy szinte el sem kezdődött a válogatás. No de haladjunk sorban.
 














 
A rendszer nálunk olyan, hogy Sz Dezső kollégám gyűjti össze a képeket. Ő csinálja az első szűrőt. Kiválogat kb. 40 képet a beérkezettek közül. Ezt követően én is átnézem a fotókat és beemelek még pár felvételt, illetve ha valamelyik nagyon egy témájú (pl. Prágából - mivel sok utunk ment oda - sok kép érkezett) abból kiválasztom a szerintem legjobbakat és azt emelem be a nagy kalapba. Így jött össze közel 50  felvétel.
 

















Pécsett - amikor voltunk -, az első este volt a fotópályázat nyerteseinek eldöntése. A rendszer a következő volt: (kicsit változott az elmúlt évekhez képest.). Nagy vászonra vetítettük ki a képeket, majd először végigpörgettük az összeset, hogy mindenkinek legyen egy kis fogalma, hogy milyen felvételek érkeztek. ((Én vezettem az egész szavazást.) Ezt követően mondtam a csapatnak, hogy szerintem egy fotós képeit (kb. 5-t) külön meg kell nézni, mert szerintem külön kategóriát képviselnek. Bemutattam a képeket. Hangos moraj volt a teremben. Ezt követően feltettem a kérdést; emeljünk ki ebből 1-3 képet és tegyem a többi közé, vagy külön kezeljük. A szavazás szinte 100%-ban az volt, hogy ezek - többségében - olyan szintű felvételek, hogy más kategóriát képvisel mint a többi. Javaslatomra ez a fotós kap kiemelt első díjat és ezt követően szavaztunk a többire mintha ezek a felvételek nem is lettek volna. A többiből lett 1. 2. 3. díj. A jutalmakat meghagyva. A kiemelt első díj jutalma megegyezik a rendes első díjjal. 
 















Jutalom nélkül kiadtuk a legvidámabb kép díját is.
 
Ez lett a legvidámabb kép: "Az élet szép tenéked magyarázzam" (Heltai Jenő)















A szavazás a következőképen zajlott le: A közel 50 képet mindenki osztályozta 1-3 pont közé. Ki akartuk választani a legjobb 10 felvételt. Végül ez 8 lett, mert a pontokat összeadva a 8. és a 9. közt olyan távolság volt - ha jól emlékszem 4 pont-, hogy nem volt értelme még 2-t beválasztani, úgyis a legjobb 3 nyer, ezért feleslegesnek éreztem bővíteni a kört. A 8-ba kerüléshez min 50 pont  kellett (22-en szavaztunk).
 




Úgy folytattam a szavazást, hogy mindenki jelölje ki, hogy szerinte ebből a 8-ból melyik a 3 leggyengébb. Az így kijött eredmény után maradt 5 felvétel. 
 














Az 5 felvételből mindenki ismét kizárt 2-t, amelyiket nem javasolt a legjobb 3 közé. 
Amikor megvolt a 3-as döntő mezőnye, akkor szavaztunk a legjobbra először, majd a maradék kettőből a második helyezettre. 
 















Nem mondom, hogy csöndben zajlott az esemény. Többször voltak akik próbáltak "lobbizni" egy - egy felvétel mellett. A legjobb 50-ben volt egy kollégánk és egy idegenvezetőnk felvétele is (hozzá kell tennem, a 8-ba már egyik sem került be). Volt aki a tájképek (különösen Ildi) mellett kardoskodott. Volt aki az általa különösen kedvelt országban készült felvételek szépségét próbálta ecsetelni a többiek számára. Mivel mint említettem 22-en voltunk azért a lobbizás elveszett a nagy számok rengetegében. 
 

















A különdíjas fotókkal kapcsolatban annyit elárulok, hogy annak egyik felvétele lesz a téli katalógusunk címlapfotója. A többi legyen meglepetés.
 






















Lesz közönség díj is. Januárban felteszi Dezső a Facebook-ra ezt a kb. 50 fotót (kivéve azt amelyik lesz a téli címlapfotó- az legyen meglepetés), amelyekre lehet szavazni. A legtöbb szavazatot elért fotó szintén nyer utazási utalványt. 
 

















Most nem szándékozom elárulni, hogy melyik 3 felvétel lett a 3 nyertes. Itt mellékelek néhány szép képet a legjobb 50-ből. Lesz olyan amelyik bekerült a legjobb 3 közé, de szándékosan nem mellékelem mind a 3 nyertes fotót. Legyen egy kis izgalom a katalógus megjelenéséig. Természetesen a legjobb 3 fotó bent lesz a programfüzetünkben, de ezenkívül is kerülnek be sikeres felvételek az új kiadványunkba.
 














 

Vissza