Bejegyzések

Egyenlítő, Quitó

Egyenlítő, Quitó

Amerika
Folytatva ecuadori beszámolómat, először az Egyenlítőről beszélnék. Az ország elnevezése is arra utal, hogy a terület az equator (magyarul egyenlítő) mentén fekszik.
SAM_6126
Az Egyenlítőn egyik lábam északon, a másik délen (lásd vonal)
Van egy bemutatópark és egy emlékű itt az Egyenlítő vonalánál. Az emlékmű kb. 50 m-re északabbra fekszik az Egyenlítőtől,de amikor építették, akkor még nem volt olyan pontos a mérés.
SAM_6123
dél-amerikai szobrok parkja az Egyenlítőn
Az Egyenlítő bemutatópark pont a vonalra épült, és itt több dél-amerikai szobor másolata mellett érdekes dolgokat láthattunk. Nem tudom tudják-e, hogy másként folyik le a víz a csapból az északi és a déli féltekén. Az északi féltekén az óramutatóval ellenkező irányú örvénymozgásban megy le a víz a lefolyóban, a délin pedig az óramutató járásával megegyező irányban.
SAM_6105
Az Egyenlítőpark bejáratának táblája magyar köszöntéssel (!!!)
Ehhez jön még az, hogy pont az Egyenlítőn pedig örvénymozgás nélkül folyik le a víz. Ezt úgy mutatták be, hogy egy alján lyukas edénybe vizet és néhány kisebb falevelet tettek. Így egyértelműen látszott a különbség, de a legdurvább az volt, hogy először az Egyenlítőre, majd ezután csupán kb. 2 m-re helyezték É-ra majd D-re az edényt, és mégis látható volt a különbség.
SAM_6128
A nagy emlékműves park az Egyenlítőtől 50 m-re

Volt egy vicces feladat is: az Egyenlítőn – csak ott  – egy kisebb szög fején meg lehet állítani egy tojást. Nem egyszerű feladat, a bemutatócsoportunkból csak a feleségemnek sikerült, kapott is egy oklevelet erről. Próbálják ki, hogy itt az északi félteken ez nem lehetséges.

SAM_6119
Ezt követően Quitóban, a fővárosban volt városnézésünk.
SAM_6162
Quitó főtere
Kifejezetten szép és hangulatos a belváros. Nem véletlenül a világörökség része.
SAM_6163
Átlagos meredekségű utca Quitóban

Ezt követően D-felé vettük az irányt kocsival. (Ha valakit érdekel az útvonal az előző bejegyzésemben látható térképen tudja azt követni.) Szóval Riobamba felé vettük az irányt. Útközben megnéztünk több szálláshelyet, elsősorban haciendákban.

SAM_6179
Lámák, vikunyák és alpakák közt. Tisztára tanyasi gazda vagyok ugye?

Haciendákról már beszéltem a kolumbiai beszámolóm során, de azért pár szó róluk. Nagy területen – ahol gazdálkodás is folyik – elterülő farm (vagy magyar hasonlattal élve – tanya), ahol szállás lehetőség is van. A szállások nem luxus kategóriájúak, de jó színvonalúak és a környezet kárpótolja a turistákat.

SAM_6170
kilátás a szobánk ablakából
Riobamba előtt megálltunk és megnéztük a Devil Nose vonatállomás kiinduló pontját. Úgy értünk oda, hogy nem volt lehetőségünk (menetrend miatt) felülni rá, de a leendő csoportnak betesszük a programjába. Javaslom, hogy az interneten keressenek rá, és nézzenek róla képeket. Nagyon durván szép az útvonal.
SAM_6296
No ilyen a táj Közép -Ecuadorban

Mi is egy haciendán aludtunk, ahol volt lovaglási lehetőség is. Természetesen nem hagytuk ki.

SAM_6266
Lovaglás a haciendán

A táj egyébként csodálatos Quitótól délre. Quitó is 2800 m magasan fekszik. Az útvonalon, amelyen mentünk, szinte nem volt egyenes szakasz. A csúcspont a 4167 m magasan lévő hágó volt. Még soha életemben nem álltam ilyen magasan. Pláne úgy, hogy ide rendes betonút vezetett, nem pedig felvonóval mentünk fel, mint az alacsonyabb európai csúcsokhoz.

SAM_6303
4167 m magasan egy pólóban

Az ecuadori táj csodálatos. Nem hittem, hogy ilyen változatos, látványos és különleges. Ezt még akkor is mondom, ha nekünk kicsit csapadékos, felhős időnk volt, így nem láttuk tökéletes élességben és teljes pompájában a tájat.

SAM_6304
Út menti érdeklődő – egy láma

Cuencaig mentünk le délre, majd nyugatnak fordultunk Guayaquilbe.

SAM_6343
Cuenca központja és a lakónegyed

Ez a város és Quitó mindig vetélkedik egymással. Guayalquil több mint 2 milliós, Quitó 1,5 milliós. Csak úgy mellékesen a következő legnagyobb kb. 300 ezres település. Guayaquilben viszonylag kevesebb időnk volt nézelődni, mert este érkeztünk és másnap indultunk a Galapagos-szigetekre, de ez már egy másik történet. Erről – többek közt az óriásteknősökről – a következő írásomban fogok mesélni Önöknek.

SAM_6278
Ecuadori édességek. Van kalória tartalom…
Ugye tudják, hogy hétfőtől beindítottuk az előjelentkezést a nyári utakhoz. Ebben a listában nem szerepelnek az új utak. Várhatóan 8 új út lesz, többek közt a St. Morizot és Ny-Tirolt érintő túrázás, melyet Ildi – a feleségem – fog vinni. Javaslom tekintsék meg a www.prokotravel.hu web oldalunkat.
SAM_6156
Tündéri utcazenészek Quitóban

Hozzászólás