Mingalabar Burmából

2016.11.19.

Mingalabar – üdvözletet jelent a helyi burmai nyelven. Én az ismertetőm során végig Burmát fogok használni, attól függetlenül, hogy az ország mostani neve már Myanmar, de gondolom az emberek többségének, ahogy nekem is a Burma név ismerősebben cseng. Szóval az indulás. Közvetlen járat nincs Magyarországról Burmába, csak átszállással. Én a dubai átszállást választottam. Az ötlet jónak tűnt, de mégsem volt az igazi mindjárt elmondom miért. Délután indult a gép és kb. 4,5 óra repülés után, helyi idő szerint éjfélkor (ami magyar időszámítás szerint 21 óra) megérkeztem Dubaiba. Jó volt, mert a gépen végig tudtam dolgozni a jövő évi utakkal kapcsolatban. Dubaiban, 3,5 óra várakozás után helyi idő szerint 03:30-kor indult a gép Burmába, ahova kb. 5 óra utazás után meg is érkeztem. Nomármost, a várakozás alatt a reptéren nem, a gépen pedig kb. 2 órát aludtam és ezek után 11 órakor megérkeztem Yangonba, ahol kezdtük egyből a városnézést. Hát kinézetre, estére nem voltam egy matyó hímzés. (Egyébként sem, de akkor különösen). Talán jobb lett volna, ha olyan átszállást választok, amelynél a második etap hosszabb és azon tudtam volna többet aludni.

Yangon városának felfedezése

Yangon pár év óta már nem a fővárosa Myanmarnak, de ez a legnagyobb város és a kereskedelmi központ is. Yangon utcarészlet

Először a Kyaukhtatgyi Pagodát kerestük fel, melyben egy 72 m-es fekvő Buddha szobor található.A 72 m x 16 m es Buddha szobor

Gondolatok az óriás Buddha szobrokról

Burma buddhista ország és rengeteg látnivaló kapcsolódik Buddhához. Buddha férfi volt, de látvány tekintetében sokkal jobban hasonlít egy hölgyre, mint egy férfire, és ezzel nem szándékozom megbántani ennek a vallásnak a híveit. Ennél a szobornál is pirosra lakkozott körmei voltak a kezén is és a lábán is a 72 x 16 m-es Buddha szobornak. Buddha lakkozott körömmel Templomok a pagodában

A pagodának megtekintése után elmentünk a városközpont közelében lévő tóhoz. (Az út során végig van velem egy helyi idegenvezető, aki bemutatja a látványosságokat). Egy érdekes hajó, mely most álló étteremként használatos, található a tó közepén. Tó az étteremhajóval

Shwedagon Pagoda 

Kis sétánk után felmentünk a város leghíresebb pontjára a Shwedagon Pagodához. Ez egy kb. 100 x 100 m-es területen elhelyezkedő épületegyüttes. Középen egy hatalmas arany sztupa található. Shwedagon Pagoda sztupája

Ez járható körbe és sétaút másik oldalán különlegesebbnél különlegesebb templomok találhatóak. A különbség többek közt az, hogy a sztupa az egy zárt építmény ahova nem lehet bemenni, ellentétben a templommal (mely természetesen szintén buddhista), ahova be lehet menni és ezt mesésen fel is díszítik, és ebben mindig van Buddha szobor is. Itt töltöttem kb. 2 órát, melynek érdekessége az, hogy épp naplemente volt és le tudtam fényképezni a sztupát kivilágítva is. A sztupa arany bevonatú és a csúcsán lévő kupola drágakövekkel és briliánssal van díszítve.Építmények a szupa körül Sztupa esti fényben 

Napközben még elmentünk megnézni 3 szállodát is, ahova a csoportot szeretnék elhelyezni. Találtam benne olyat, amely jó és olyat is amely elfogadható. Holnap irány az ország leghíresebb vidéke, a Bagan régió.

Vissza