Bejegyzések

Újévi hagyományok a nagyvilágban

Újévi hagyományok a nagyvilágban

Itthon történt

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, az újév első napjához kötődik a legtöbb babona és hiedelem! Bár különböző országok hagyományai el-eltérnek egymástól, a cél mindenhol azonos: szerencsét, jó egészséget és gazdagságot hozni az elkövetkezendő esztendőre.

Szilveszteri bejegyzésemben néhány érdekes, újév köszöntő szokást gyűjtöttem össze Önöknek!

Olaszország

Érdekesség, hogy még itthon nem különösebben fordítunk figyelmet szilveszteri fehérneműink színére, sok kultúrában igen nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek. Van, ahol sárga fehérneműtől várnak termékenységet, máshol pedig piros fehérneműtől szerelmet. Az olaszok is a piros alsóneműkre esküdnek, szerintük ugyanis ez hoz szerencsét a következő évben.

Kuba

Kubában egészen máshogy közelítik meg az újévet. Itt szilveszter napján a háztartás összes edényét vízzel töltik meg, majd éjfélt követően az ablakon öntik ki őket. Úgy tartják, hogy ez eredményez számukra tiszta, és sima lefolyású évet.

Argentína

Az argentinok az év első lépésének tulajdonítanak misztikus erőt. Éppen ezért, amikor éjfél üt az óra, ők jobb lábbal egy nagyot előre lépnek. Hangsúlyoznám, hogy csak JOBB lábbal működik a dolog! 🙂 Ez a lépés számukra sikeres újévet hoz.

Chile

Az utazni vágyó chileiek szilveszterkor egy igen mókás hagyományt követnek! Éjfélkor fogják a bőröndjüket, és az utcákra sietnek. Ezzel még nincs vége, bőröndöstől elszaladnak az utca végére és vissza. Természetesen jó okuk van erre: úgy tartják, hogy aki így tesz, arra nagy utazás vár a következő évben.

Kína

A kínai kultúrában nem december 31-én mondanak búcsút az óévnek, hiszen ők az év első teliholdjához kötik az új évet. Ekkor viszont 3 hetes ünnepély veszi kezdetét. Piros és arany papírzászlókkal díszítik fel otthonaikat, az utcákon pedig sárkány jelmezekbe bújva, táncolva vonulnak fel.

Spanyolország

A spanyolok körében a „12 szem szőlő” hagyománya a legelterjedtebb. E szerint az újévet köszöntő éjféli harangozáskor kell 12 szem szőlőt elfogyasztani – minden harangütésre egyet. Spanyolországban ez a sikeres újév feltétele, így szigorúan be is tartják a legtöbben.

Éjféli virsli, elsejei lencse és még hosszasan sorolhatnám… újévi hagyományokban mi sem szűkölködünk!
Ön milyen szilveszteri babonákat tart be? Talán pont a fentiekből vezet be idén egyet? 🙂

Minden olvasónak utazásban gazdag, boldog új évet kívánok!

1 komment

  1. Kassai Tibor
    december 31, 2017 at 4:09 du.
    Válasz

    Görögország
    A görögök a szilvesztert családi, nagy családi körben töltik. A ház asszonya által a már délután megsütött, benne érmét elrejtett pitát, ami lehet édes vagy sós, éjfél után annyi részre vágják, ahány tagú a család plusz egyet Jézus Krisztusnak. Akinek a belesütött érme jut, annak biztos szerencsés lesz az új év.

Hozzászólás