Ma indul az előzetes helyfoglalás!

2018.12.10.

Törzsutasaink már megszokhatták, hogy az irodában decemberben se áll le az élet, sőt. Amellett, hogy ebben a hónapban tartjuk az év végi értékelésünk, közben tervezzük a jövő szezont, és megnyitjuk a 2019-es útjaink előzetes helyfoglalását is. Ma az utóbbi esemény napja van. A tavaszi és kora nyári útjainkat már több mint 2 hónapja megnyitottuk, és büszkén jelentem, soha nem látott mennyiségben érkeztek jelentkezések. Eddig összesen 63%-kal több foglalásunk érkezett be, mint tavaly, és több utunk is már fél évvel (!) az indulás előtt betelt, mint például a Vonaton, vízen, levegőben Svájcbanvagy a Mór emlékek Andalúziában. Köszönjük utasainknak töretlen bizalmukat, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megháláljuk! Ez a bejegyzés azonban már a 2019 nyári, őszi utazásokról szól, ugyanis mától lehet leadni az előzetes helyfoglalási igényeket.

Miért tartunk előzetes helyfoglalást?

A nyári és őszi kínálatunk foglalásait teljes egészében januárban nyitjuk meg, amit a ma induló előzetes helyfoglalás készít elő. Utasaink sok év alatt összegyűjtött visszajelzései alapján tudjuk, hogy sokaknak már decemberben elkészül a következő év beosztása. Amellett, hogy az ünnepek alatt van idő tervezgetni, számos munkahelyen már ekkor le kell adni az éves szabadságot. Ugyan végleges befizetésre ekkor még nincs mód, helyfoglalásra már évek óta lehetőséget nyújtunk az év végén, a szokásoknak megfelelően, az Önök számára, kötöttség nélkül. Idén közel 100 féle utunk több mint 200 időpontját tesszük elérhetővé a weboldalunkon. Bár ez sem kis szám, van még meglepetés a tarsolyunkban, hiszen januárban további 9, teljesen új utunkat is be fogjuk mutatni utazóközönségünk számára.

Előzetes helyfoglalás kockázat nélkül

Az előzetes helyfoglalás során az utasaink a foglalási szándékukat jelzik utazásaink valamely időpontjára. A helyeket mi díjmenetesen fenntartjuk a számukra, majd amikor januárban megnyitjuk a foglalást, eldönthetik, hogy véglegesíteni szeretnék-e foglalásukat vagy sem. Így már most ki lehet választani az ülőhelyet, de ha valami mégis közbejönne, és változna a terv a következő 1-2 hónapban, akkor sem veszít semmit az ember,nincs befizetés, nincs kockázat. Fontos tudni, hogy mivel jelen pillanatban is folyik a jövő évi utak véglegesítése, így most még ár nélkül vannak fent az utak. Programleírás tekintetében apróbb változások előfordulhatnak a véglegesítésig, ez főleg rajtunk kívülálló hatásoknak tudható be (pl. menetrendváltozás). Az idei évben, az utasaink visszajelzései alapján egy új lehetőséggel bővítettük a foglalást: az út és az időpont mellett az autóbuszos ülőhely preferált helyét is ki lehet választani. Bíztatom Önöket arra, hogy a helyeik előzetes foglalását a közelmúltban megújult weboldalunkon adják le az adott utazás leírásánál, és természetesen megtehetik saját és partnerirodáinkban is.

Előzetes helyfoglalás a Proko Travelnél

A lefoglalt helyeket február végéig díjmentesen fenntartjuk. Eddig az időpontig kell a végleges foglalást leadni weboldalunkon vagy az ország több mint 500 pontján megtalálható partnerirodáinknál.

Helyfoglalás előzetesen  - utazás

TOVÁBB A PROKO WEBOLDALRA

Hallgatunk utasainkra

2013-ban első (és mindmáig egyetlen) utazási irodaként megkaptuk a „Fogyasztóbarát Vállalkozás” kitüntetést annak elismeréseként is, hogy utasaink véleményét kiemelten kezeljük. Ahogy minden évben, idén is számba vettük utasaink és idegenvezetőink tapasztalatait és megvizsgáltuk, hol lehetne esetleg fejleszteni utazásainkon. A programok és a látványosságok megtekintése terén számos helyen történtek apróbb módosítások, optimalizálások. Ezek célja mindig az, hogy tanuljunk az idei tapasztalatokból, és évről-évre még jobb szolgáltatást nyújthassunk utasainknak. Egy példa a Plitvicei-tavak és monarchiai emlékekcímű út, mely immáron 3 nap helyett 4 napos, aminek köszönhetően több látnivalót tudtunk beleilleszteni egy szellősebb, könnyed programba. A visszajelzések alapján alakítottuk több utunk szállásain is, több éjszakát töltünk azokon a szállásokon amik kiemelkedő pontszámot kaptak utasainktól, így várhatóan még kellemesebben fogják érezni magukat vendégeink.

2019, jövünk!

A nyári és őszi útjaink utolsó simításait végezzük, a kollégák még most is repülőket és szállásokat foglalnak, kompmenetrendeket bújnak, valamint buszokat szerveznek. Újabb 2 fővel bővítettük utazásszervezői csapatunk létszámát, annak érdekében, hogy a folyamatosan bővülő utasközönségünket megfelelő minőségben tudjuk kiszolgálni. Ne feledjék, január végén megnyílnak a foglalások, a kínálatunkat pedig a weboldalon túl, a megszokottak szerint, katalógusunkban is átböngészhetik. Ha szeretné, hogy az elsők közt postázzuk Önnek is katalógusunkat, az alábbi linken jelezheti felénk.

KATALÓGUSIGÉNYELŐ KITÖLTÉSE

Vissza