Bejegyzések

A káprázatos katalán főváros, Barcelona

A káprázatos katalán főváros, Barcelona

Európa

Kedvenc városaim bemutatását Amszterdammal kezdtem, most viszont egy mediterrán települést választottam Önöknek. Az országokat tekintve az egyik legkedveltebb országom Spanyolország, amelynek az egyik legmegkapóbb városa Barcelona. E tengerparti város a modernitás és a hagyományok tisztelésének tökéletes összhangját valósítja meg. Ebbe a csodálatos hangulatba szeretném most Önöket egy kicsit elkalauzolni.

A katalán építészet gyöngyszemei

A spanyol – katalán ellentétről, amely évszázadokra nyúlik vissza, bizonyára már Önök is hallottak. Ez mai napig végig kíséri az ottlakók hétköznapjait. Ezt egyszer saját fülemmel is volt szerencsém megtapasztalni. Egy kedves barcelonai hölggyel találkoztam, és afelől érdeklődtem, hogy érzi magát, miután a focicsapatuk kikapott. A következőt felelte: „Nem vagyok elkeseredve, hogy kikaptunk, hiszen a Madrid is veszített.” Ez a rövid, kis párbeszéd nagyon jól reprezentálja azt a köztük lévő, felfoghatatlan ellentétet, amit mi Európa szívéből értetlenül vizsgálunk, viszont meghatározó eleme a katalán miliőnek, így Barcelona építészetének is.

A modern építészet világszinten meghatározó alakjának, Antonio Gaudinak emlékét őrzi a város számos pontja. Az ő alkotásai bűvöltek el engem is a legjobban Barcelonában. Több, mint 30 éve járok a katalán fővárosba és nagyon különleges élmény számomra, hogy évről évre végig kísérhetem az építész fő művének, a Sagrada Familia-nak, azaz a Szent Család templomának fejlődését. Annak idején, amikor elkezdtem csoportokat hozni ide sokszor az alábbi kijelentéssel éltem: „Azt kívánom, hogy addig éljünk, hogy lássuk a templom befejezését.” Azóta azonban felgyorsultak a folyamatok és jelenleg, a legfrissebb információk szerint, 2026-ra, azaz a művész halálának 100. évfordulójára ígérik az építkezés befejezését. A híres templom mellett, Gaudi luxuslakóparknak szánt, Güell parkja is említést érdemel, hiszen beválasztották az UNESCO Világörökség listájára.

Az új, modern belváros

A művészeti alkotások mellett érdemes egy pillantást vetni Barcelona hétköznapi építészetére is. A város lélekszáma ugyan Budapestével megegyezik, azonban területe jelentősen kisebb. Ezen adottságok miatt főként felfele építkeztek a helyiek, így a tölgyfák sokasága mellett magas házak fogadnak bennünket, ha például a La Rambla-n, azaz a város meghatározó tengelyén sétálunk végig. Továbbá a korzó, amely egészen a tengerpartig vezet bennünket, két részre, a Gótikus negyedre és az El Raval-ra osztja az óvárost. Egy másik érdekessége a La Rambla-nak, hogy az autóutat kettészelő sétálóutcán az üzletek tematikusan helyezkednek el egymás mellett, így bizonyos szakaszait az utcazenészek mellett, például újságosok, virágosok pavilonjai, illetve könyvesek bódéi színesítik.

A város többi utcáján és sugárútján is érdemes nyitottszemmel járni, hiszen a modern belváros számos további építészeti meglepetést rejteget számunkra. Ha figyelmesek vagyunk, észrevehetjük, hogy a körülbelül 100m X 100 m-es háztömbök sarkait lecsapták, amelynek eredményeként nyolcszögletű terek alakultak ki az utcák kereszteződéseiben. Amellett, hogy ez a megoldás jobb beláthatóságot biztosít az autóknak, még a parkolóhelyek számát is megnöveli. A gépjármű forgalommal kapcsolatban pedig egy további érdekesség a föld alatt futó körgyűrű, aminek köszönhetően sokkal kisebb a forgalmi káosz és zsúfoltság Barcelonában, mint a hasonló méretű metropoliszokban.

Katalán életérzés és a gasztronómiai élmények

Szokták mondani, hogy „a spanyol ember az utcán él”, hiszen, ha vendégségbe hívják ismerőseiket jellemzően étteremre és nem a családi házukra gondolnak. Egy spanyol vacsora jellemzően 1,5-2 óráig is eltart, aminek az az oka, hogy ők nem, mint étkezésre, hanem mint társadalmi eseményre tekintenek. Ezzel szemben az italozások nem egy törzshelyen zajlanak egész este, hanem jellemzően egy helyen egy-két pohárral fogyasztanak, majd tovább állnak és máshol folytatják. Érdemes felvenni ezt az életérzést pihenésünk során, hiszen így mi is több helyet ki tudunk próbálni. Javaslom Önöknek továbbá, hogy a helyi kávézók és tapas-ozók sem maradjanak le a gasztronómiai élmények listájáról.

A latin miliő egyik elengedhetetlen eleme a bárok, szórakozóhelyek hangulatát is megalapozó, spanyol-latin zene, amelynek egy speciális megnyilvánulási formája a flamenco, amikor zenés-táncos műsorban különleges ruhákkal és castagnettákkal, azaz kézi csattogtatókkal szórakoztatják a közönséget. Mindenképpen javaslom, hogy csatlakozzon fakultatív programunkhoz a Nyaralás a spanyol tengerparton elnevezésű utunkon, hiszen mindenkinek érdemes ezt legalább egyszer átélnie. A flamenco táncon kívül a bikaviadalok során nyerhetünk még bepillantást a spanyol, régi korok hangulatába, azonban erre Katalónia területén már nincs lehetőség, hiszen az állatok védelmének céljából az ilyen eseményeket betiltották.

Miért utazzon el ide legalább egyszer?

A múzeumsétákat kedvelők számára Madrid sokkal jobb választásnak tűnhet, mint Barcelona, hiszen itt a Picasso és a Tengerészeti Múzeumot leszámítva nem igazán találnak erre lehetőséget. Véleményem szerint a város mesés épületei, Gaudi remekműveivel színesítve, a tengerpart, valamint a gasztronómiai élmények kárpótolnak bennünket. Továbbá a meghatározó építészete mellett nagyon egyedi és különleges hangulata van a városnak. Azt szoktam mondani, hogy „Aki Barcelonában van, az mosolyog és vidám.” Így aztán mindenkinek ajánlom, aki ezt a vidámságot szívesen átélné egy pár napra. A focirajongóknak pedig különösképpen, hiszen a Barcelona stadiont muszáj megnézniük egyszer élőben is.

Remélem találkozunk Barcelonában, a Proko Travel kirándulásainak egyikén, és hogy Önnek is az egyik kedvencévé válik ez a spanyol metropolisz.

Hozzászólás